Blog
Apák napja és Benedek Elek
2013.06.15 10:00Apák napja alkalmából ma minden az apukák körül 'forgott'. Készültünk verssel, majd képeslapot szerkesztettek a gyerekek és rajzoltak is.
Nyelvtan órán haladtunk a tananyaggal az iskolai csoportban: hangalak és jelentés címmel.
Irodalomból Benedek Elekről a "nagy mesemondóról" tanultunk és meghallgattuk tőle a Kacor király c. mesét, amelyhez az iskolásoknak fűződött szövegértés feladatsor is.
Olvasónaplót kaptak a gyerekek házi feladatként: célunk az olvasás megszerettetése és az olvasott anyag minél jobb megértése.
Pünkösd, festőműhely, néprajz és hangszerek
2013.06.08 10:00Festőműhelyt nyitottunk az ovisokkal, amit rendkívül élveztek, sőt még az iskolások is nagy izgalommal csatlakoztak hozzájuk tanítás után...
Amíg az óvodások virágos vázát festettek, az iskolásokkal Pünkösdről tanultunk, amivel a húsvéti időszakot lezártuk. Fakanálból bábot készítettek és díszítettek a kisebbek technika órán, sőt elénekeltük a kedvenc dalokat is miközben 'égett' a kis kezük alatt a munka.
Történelemből az őskort átismételtük a sulisokkal és tudáspróbát tettek a gyerekek belőle, melyet Brigi állított össze.
Új tantárggyal ismerkedtek meg ezt követően: betekintést kaptak a néprajztudományba is.
Ének-zene órán az iskolásokkal és az ovisokkal közösen csoportosítottuk a hangszereket képek segítségével.
Végül, de nem utolsó sorban ma is gyarapítottuk tudásunkat memoriterekkel, közmondással: "Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! Carpe diem! Élj a mának!"
Bábszínház
2013.05.11 10:00A tanítást átfogó ismétléssel kezdtük meg szóban az iskolásokkal, amíg az ovisok nyár kapcsán napraforgót színeztek.
Nyelvtanórán a helyesírás gyakorlása mellett a szókincs bővítés volt a tananyag fejlesztő feladatokon keresztül.
Az ovisok nyakláncot készítettek 'penne' tésztából és számukra sem maradhattak el az óvodai fejlesztő gyakorlatok.
Az iskolai kötelező olvasmányok közül a Grimm fivérek meséit beszéltük át irodalomból, melyek közül a Terülj, terülj asztalkám c. mesét hangoskönyvben meg is hallgatunk. Mese közben a hallottakat lerajzolták a gyerekek.
Bábszínházzal zártuk a tanítást: A répa című orosz népmesét adtuk elő Regi és Máté közreműködésével...
j vagy ly...?
2013.04.27 10:00A mai tanítási napon áttekintést tettünk az eddig tanultakból: gyakoroltuk a szótagolást/elválasztást. Nyelvtan órán kvíz formájában tanultunk a magyar j vagy ly helyesírás szabályairól.
Olvasásból a színdarabot gyakoroltuk a nemsokára sorra kerülő anyáknapi ünnepségre, majd mesét olvastunk, aminek tanulságát megtárgyaltuk. Ezt követően verset szavaltunk és énekeltünk az ovisokkal közösen.
Technika órán továbbra is meglepetéssel készültünk az édesanyáknak és nagymamáknak...
Őskor és anyák napi színdarab
2013.04.20 10:00Szombatonként az iskolai tanítás és az ovis foglalkozások mellett van néhány közös pont, ami lehetővé teszi, hogy a kicsik és a nagyok együtt legyenek. Ilyen a közös éneklés, a tízórai és a közös torna. Tapasztalatunk szerint nagyon jól kijönnek egymással a különböző korosztályok egymással. Jó látni ezt, és ez lendületet ad a közös éneklésben, verselésben, hiszen az idősebbek tanítják és óvják a kisebbeket, miközben ők is tanulnak.
Iskolai tanításunkat nyelvtan és helyesírás teszttel kezdtük, majd gyakoroltuk az anyáknapi verseket és a színdarabot, amit elő fognak adni a gyerekek az anyák napi ünnepségen. Irodalomból vázlatot írtunk az óra anyagából. Az ovisok gyurmáztak: készült állatfigura, torta stb.:)
Technika órán Vivi vezetésével krepp papírból anyáknapi meglepetés készült az édesanyák és nagymamák számára.
Történelem órán az őskor izgalmas témájával ismerkedtek továbbra is a diákok. Már alig várjuk a következő szombatot: sok tennivalónk van és mindig kevésnek bizonyul az idő:(
Heti aranyérmesünk: Regi volt.
Az én naplóm...
2013.04.13 10:00A tanítást gyakorlással és javítással kezdtük, majd egyénre szabott röpdolgozatot írtak az iskolások. Olvastunk és házi feladatot ellenőriztünk. Ez idő alatt az ovisok meglepetéssel készültek anyák napjára. Ezt követően lazítottunk egy kicsit: következett a néhány perces torna és tízórai hetesünk közreműködésével.
A héten naplót vezettek a gyerekek, melyet egyenként ismertettek a többiekkel. Folytattuk a Szótagolás és elválasztás c. anyagunkat és mindenki ezzel kapcsolatosan felírhatott példát a táblára is.
Technika órán gyurmából készítettünk állatfigurákat és nyakláncot fűztünk.
Megtanultuk az Én kicsike vagyok c. dalt közösen és verseket szavaltunk, dalokat énekeltünk. Zárásképpen diavetítőn az iskolások elolvasták a Vackor az óvodában c. diafilmet az ovisoknak. Igazi időutazás volt ez a nagyobbaknak...
Ilyen az én édesanyám...
2013.04.06 10:00Rendkívül élménygazdag és 'termékeny' szombaton vagyunk túl. A kevesebb néha több - szól a mondás. Nos, így tettünk mi is: nem vettünk új anyagot, hanem a hangsúlyt az eddig tanultak gyakorlásra fektettük. Helyesírást gyakoroltunk, fogalmazást írtunk Ilyen az én édesanyám címmel, illetve egy rövid röpdolgozatra is sor került, melyben bizonyíthatták tudásukat a nebulók. Nagy volt az igyekezet és szépen teljesített mindenki.
Történelem órán Brigi nagyszerű megközelítésben mutatta be a gyerekeknek a történelmi korokat, kezdvén az őskorral, melyről videófilmet néztek meg közösen, és át is beszélték azt interaktív beszélgetés formájában.
A magyar nyelv és helyesírás gyakorlása/szinten tartása érdekében házi feladatnak naplóírást kaptak erre a hétre a gyerekek: napi élményeiket leírhatják néhány mondatban.
Anyák napjára megkezdtük a készülődést: verset tanultunk és anyáknapi dalt énekeltünk
A Csillagszemű Juhász c. magyar népmesét néztük meg zárásképpen diavetítőn...
Húsvét és a Kicsi dió
2013.03.16 10:00Szombaton ismét bővült ovis csapatunk Ariennel, akinek nagyon örültünk!
A mai tanítási napon sok-sok ismétléssel kezdtünk és mindenki kapott lehetőséget arra, hogy hozzászóljon az eddig tanultakhoz bővebben. Később egyénileg ismertették a gyerekek a házi feladatot: egy általuk választott magyar nyelvű könyv tartalmáról számoltak be, amit otthon minden nap olvastak a héten. Olvastak versekről, a kis bice-bócáról és más érdekes történetekről.
A figyelem és összpontosítás gyakorlására kitűnő gyakorlatot végeztek a gyerekek: tavaszi témájú mese hangzott el, melynek felolvasása alatt egy bizonyos szó hallatán tapsolniuk kellett. Nagyszerűen oldották meg ezt a feladatot is! Helyesírásból a beszédhangokról tanultunk, majd tollbamondást írtunk és az ábécé betűit is átbeszéltük és leírtuk őket. Ezután további hasznos fogalmakkal ismerkedtünk meg az Ablakzsiráfból...
Az ovisok Húsvétra tojást díszítettek krepp papírból és nyuszi maszkot is csináltak Tündi és Zsófi segítségével. Ismét sokat énekeltünk és diavetítésünk során a Kicsi dió c. népmesét olvastuk fel az iskolások közreműködésével.
Égtájak és babcsíráztatás
2013.03.09 10:00Csapatunk folyamatosan bővül, aminek rendkívül örülünk! Ezen a héten Katát, Laurát és Kittit üdvözölhettük iskolánkban, akik Listowelből és Macroomból jöttek.
Múlt héten a Nemzeti Dalt kapták a gyerekek házi feladatnak otthonra, amit közösen elszavaltak. Az eddig szerzett és megtanult ismeretanyagról rövid dolgozatban számolhattak be ezt követően a nebulók. Megtanultuk egy rövid vers segítségével az égtájakat is, amit rögzítettek a füzetükbe. Nyelvtan órán megnéztük az igeidőket, amit angolul is átbeszéltünk, abból a célból, hogy ezek mind a két nyelven tudatosuljanak, mivel ezzel már találkozhattak az ír iskolában is minden bizonnyal.
Brigi jóvoltából történelem órán folytattuk a tananyagot 1848. március 15-vel. Technika órán huszárcsákót és a tavasz hírnökét: a hóvirágot készítettük el. Ezt követően mindenkinek lehetősége volt babot csíráztatni, amit nagyon élveztek a gyerekek! Sokat énekeltünk és verseltünk az ovisokkal iskolai "zenekarunk" segítségével:) A tanítás végén természetesen nem maradhatott el a diavetítés sem...
Nemzeti dal és kokárda
2013.03.02 10:00Tavasz lévén "kórusunk" és "zenekarunk" segítségével elkezdtük megtanulni a Tavaszi szél c. dalt. Bingo játékunkkal átismételtük a síkidomokat(háromszög, téglalap, négyzet, kör, ovális és rombusz), majd felelevenítettük az előző órán elhangzott új anyagot. Helyesírásból megbeszéltük és leírtuk a mondatvégi írásjeleket. Az Ablakzsiráfból heti témánkkal kapcsolatban egymásnak felolvasták az egyénileg húzott és fellapozott kifejezéseket a diákok. Tovább foglalkoztunk Magyarország 19 megyéjével és a megyeszékhelyekkel, amit térképen bejelöltünk.
Közeledik a március 15-ei nemzeti ünnep, ezért Petőfi Sándor Nemzeti dalát olvastuk fel közösen. Ezt követően kokárdát színeztek a gyerekek és történelem óra keretén belül tovább ismerkedtek az 1848-as eseményekkel Brigi előadásában, amit óriási figyelemmel és érdeklődéssel fogadtak!